Vízilabda

Benedek csoportgyőzelmet vár, hogy csak a döntőben játszhassunk a szerbekkel

A szakvezető azon a sajtótájékoztatón beszélt erről, amelyet a nemzeti együttes cseljabinszki szereplése előtt, hétfőn tartottak a Margitszigeten. Aznap kezdte meg hivatalosan is felkészülését a Vl-sorozat zárószakaszára a válogatott, amelynek bő keretéhez húszan tartoznak, közülük szerdán jelöli ki Benedek Tibor az Oroszországba utazó 13-at.

A kapitány elmondta, hogy Kis Gábor, az olimpiai bajnok center nem lesz ott a szuperdöntőben, mivel nem gyógyult fel teljesen bordasérüléséből. Ezzel együtt a cseljabinszki tornának is úgy vág neki a társaság, ahogyan magyar vízilabdázó mindig is szokott: most is nyerni akar. Csoportjában az Egyesült Államok,  Montenegró, majd Japán legjobbjaival találkozik a magyar együttes, és ahogy Benedek Tibor fogalmazott: "Mindenkit, így Montenegrót is érdemes legyőzni a csoportelsőségért". Hozzáfűzte, hogy csapatával lépésről lépésre halad előre, s a július-augusztusi barcelonai világbajnokság előtt a Világliga szuperdöntője is fontos állomás a felkészülésben.

"Főleg, mert jó meccseket játszhatunk jó ellenfelekkel, s az efféle tétmérkőzések kellenek ahhoz, hogy minél gyorsabban fejlődjünk, erősödjünk" – mondta.

A sajtóesemény keretében támogatási szerződést írt alá Kemény Dénes, a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke Molitórisz Károllyal, az Univer Product Zrt. vezérigazgatójával, aki elmondta, hogy a "Hajrá, magyarok!" program keretében külön is népszerűsíteni igyekeznek a fiatalokat, a válogatott feltörekvő tehetségeit.  

A tájékoztatón bemutatták a sportági szövetség megújult honlapját, amely waterpolo.hu néven kezdte meg működését.